|
A Cholnoky
Jenő Földrajz Szakkollégium azzal a céllal jött létre, hogy intézményesített
formában felkarolja, támogassa, fejlessze és irányítsa a Babes-Bolyai
Tudományegyetem Földrajz Kara magyar tagozatán zajló tanár-diák tudományos
együttműködést, kutatómunkát. A Földrajz Szakkollégium a 2005/2006 tanévben már működő Alkalmazott
Környezetföldrajz és a Regionális tanulmányok Szakkollégiumok egyesüléséből
jött létre. Az első szakkollégiumi év eredményeiről készült részletes beszámoló elérhető itt.
Az időközben eltelt 1 év újabb eredményeket hozott. A 2006-2007-es tanév egységes beszámolója itt olvasható.
A
Szakkollégium keretet nyújt olyan tevékenységek megszervezésére, amelyek a
tantervi keretek között nyújtott ismeretanyagot kiegészítik, bővítik,
színesítik. A
Szakkollégium tutoriális rendszerben működik, azaz adott kutatási téma köré
csoportosult tanárok vagy kutatók tutorként irányítják a témához csatlakozó
szakkollégiumi hallgatókat.
A
szakkollégiumba felvételt nyert hallgatóknak lehetőség nyílik olyan előadásokat
hallgatni, amelyekre nincsen lehetőség a tantermi keretek között, lehetőség
nyílik csapatmunkában résztvenni, elsajátítani a tudományos kutatások módszereit,
és nem utolsó sorban saját kutatást végezhetnek a megfelelő témakörben.
A
legjobb szakkollégiumi dolgozatokat megjelentetjük a Collegium Geographicum
hasábjain. Lehetőség adódik a szakkollégiumi dolgozatokat bemutatni a Földrajz kari TDK-n, a
Környezettudományi TDK-n, az ETDK-n, az OTDK-n, a romániai földrajz karok diáktudományos
szimpóziumain, illetve az országban és külföldön szervezett szakmai
konferenciákon.
Felvételi a 2007-2008-es tanévre
A
felvételi minden tanév elején zajlik. Ebben az évben egy Hawai útibeszámoló vonzó hatását használtuk ki. A vetítés előtt bemutattuk a Szakkollégium tavalyi eredményeit. Az "Eredmények" almenünél letölthetők az egyes csapatok beszámolói és hamarosan bővebb információk is kerülnek oda.
A 2007
őszén meghirdetett felvételire 35 hallgató jelentkezett. A tavalyi, "veterán" szakkollégisták újra be kellett nyújtsák jelentkezésüket. Erre azért volt szükség, mert nem mindenki óhajtja folytatni a munkát. Különösen örvendetes tény, hogy Földrajz Szakkollégiumunk iránt más szakokról is van érdeklődés. Így a jelentkezők között akadt geológia szakos diák, de még bank és pénzügy szakos is. Amint a beszélgetésből kiderült ők már a tavaly is részt vettek a csapatok munkájában, most tették "hivatalossá" tevékenységüket. Sőt a pénzügyes diák diplomamunkája is kapcsolódni fog a kutatáshoz!
Mivel a felvételi bizottság meg volt elégedve a veteránok edigi tevékenységével, ők különösebb kérdezgetés nélkül ismét tagjai lettek a nagy csapatnak. De az önéletrajz és a motivációs levél benyújtását nem úszták meg! Az idei felvételi másik érdekessége, hogy az új tagok meghallgatásán a veteránok is résztvettek és igencsak megdolgoztatták kérdéseikkel a fiatal újoncokat. Végül a veteránokkal együtt 32 tagú szakkollégiumi nagycsapat alakult. A tagok listája itt is megnézhető.
A Szakkollégium vezetője:
Pál Zoltán tanársegéd, BBTE Földrajz Kar
Tutorok
Dr. Benedek József egyetemi tanár, BBTE Földrajz Kar
Dr. Imecs Zoltán adjunktus, BBTE Földrajz Kar
Wanek Ferenc adjunktus, Sapientia EMTE
Rajka Géza barlangkutató búvár, Román Tudományos Akadémia Barlangkutató Intézete
Bagoly Simó Péter, gyakornok, BBTE Földrajz Kar
Gál Andrea, doktorandusz, BBTE Földrajz Kar
Bartók Blanka doktorandusz, Debreceni Egyetem, Meteorológia tanszék
Lovász Piroska doktorandusz, BBTE Földrajz Kar
|